2.Fejezet~ Kutatómunka

Justin Drew Bieber

16. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Néma csend telepedik le az egész társaságra. Mindenki azonnal terveket, kétségeket és hasonlókat szül az agyában. Tegnap este üldöztünk egy farkast az erdőben, de ma mégsem érezte egyikünk sem, hogy új lény lenne a közelünkben.

- Miből gondolod, hogy ő az?- teszi fel Adam a már engem is érdeklő kérdést.

- Elmesélte, hogy álmában üldözte valaki és van egy hatalmas, Ulfric seb van a karján. Tegnap érkezett a városba, akkor hallottátok a vonyítást is. De nem hiszem, hogy tudja mi is igazából.

- Pontosan- bólintok- meg kell tudni róla mindent.- állok fel.

- De mégsem támadhatjuk le azzal, hogy szia nem vagy véletlenül vérfarkas?- üti meg Gwen hangja fülemet, tele cinizmussal.

A lányra kapom tekintetem, ami villámokat lövell. Sosem tudja ez a nőszemély, hogy mikor kéne kussban maradnia. Gondolataim eluralkodnak rajtam és a levegőbe emelem testét. Csuklómra hirtelen egy kéz tekeredik, ami leránt maga mellé. A telekinézésből teljesen kizökkent így a lány a néhány méter magasból a földre esik. Íriszeim még mindig forrnak a dühtől és mikor meglátom mellettem ülő barátom kérlelő pillantását megforgatom őket.

- Még te sem védheted, meg mindig mindentől- tekintek Davidre.- Megkéne tanulnia viselkedni- teszek szemrehányást a testvérpár mindkét tagjának.

Idegesen pattanok fel és viharzok vissza szobámba, hangosan becsapva magam után az ajtót. Elegem van belőlük. Egy halk nyüszítést hallok az ágyam mellől, egyből odakapom a fejemet. Corso, a falka egyetlen „állata”, aki nem alakváltó. Cane corso kan kutyánk. Biztosan megérezte, hogy megint balhé volt. Leguggolok mellé és megsimogatom fejét. Fülemnek köszönhetően tisztán hallom, ahogyan a két bölverk üvölt egymással. Dave mindig megakarja menteni és védeni mindentől a húgát. De így sosem fog felnőni. Léptek közelednek felém. Nincs kedvem egyikhez sem. És már jön is a kopogás az ajtómon. Idegesen tépem fel a tárgyat és az előttem álló Mattre nézek.

- Mit akarsz?- morgok.

- Állj már le, JB- forgatja meg szemeit.- Remélem engem nem szándékozol kinyírni.

- Téged nem- nézek mélyen szemébe- úgysem sikerülne, pajzs vagy.- nézek rá flegmán, mire felnevet.

Látva, hogy nem veszem a poént befejezi a röhögést és vállával arrébb lökve lép be hajlékomba. Becsukom az ajtót és felé fordulok. Jobb szemöldököm felhúzva nézek rá. Leveti magát az egyik babzsákba és fekete telefonját nadrágja zsebéből előkapva kezdi el nyomkodni.

- Mi van már?- meresztem rá szemeit.

- Ugyan, Justin- röhögi el magát- mi bajod van?- néz bele mélyen szemembe.

- Semmi- forgatom meg szemeimet.- Közel kell kerülnünk hozzá.

- Hát majd Isa lebarátnőzik vele- beszél nyávogva legjobb barátom.

- Nem, én akarom megismerni.- szögezem le a dolgot.

Matthew felemeli mindkét kezét megadása jeléül. Hitetlenkedve megrázom a fejem.

- Mi sem észleltük, hogy ő az, nem csak te. Egyedül Alice, aki nem is farkas.- áll fel és mellém lép.- Jössz?- tart felém egy cigis dobozt.

Bólintok, majd kiveszek egy szálat a dobozból és egymás mellett haladva megyünk ki a teraszra. Levetem magamat a kanapé egyik felébe, meggyújtom a szálat és mélyet szívok a mentás dohányból.
Éjszakai órákban az újabb szál elszívásával ütöm el az időt.

- Menj aludni- lép mellém Isa.

Felé fordítom a fejemet, biccentek és aludni megyek. Felváltva őrködünk egész éjszaka, nehogy Aviva ámokfutásba kezdjen a környéken. Eddig még semmi sem történt egész éjszaka, lassan már a nap is kel fel, nem valószínű, hogy ilyenkor őrülne meg ismét. Az órára pillantva bizonyosodom meg az időről, 4:09am. Hát akkor alszom még pár órát.

17. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Reggel hét óra felé ébresztő idegesítő hangjára kelek. Már megint nem hagynak aludni, valaminek vagy valakinek mindig fel kell keltenie. Nem túl jó kedvvel lépek ki a nappaliba, majd a konyhába megyek. Az asztalnál ül a két lány, valamint Adam, akinek barátnője gondosan befészkelte magát a fiú ölébe. Matthew, pedig Isa kezét szorongatva fekszik az asztalon. Leülök az egyik szabad helyre a fiatal srác mellé és én is elkezdem inni a reggeli kávémat. Teljes csendet Jon zavarja meg, amikor beront a konyhába, futva, David pedig őt kergetve. Az asztal körül kezdenek kergetőzni, kettőjükben több energia van külön-külön, mint bennünk, négyünkben együttvéve így reggel.

- Dave mi a faszt művelsz?- nyög fel nehezen a húga.

- Leöntött- üvölt fel és hirtelen megáll.

- Valahogyan fel kellett, hogy keltselek- forgatja meg szemeit az üldözött.

- Na de így?- tárja szét karjait az üldöző, majd képességét bevetve láthatatlanná válik.

- Már megint kezdi- rázom meg fejemet hitetlenkedve- Joe kezdj el félni.

Szeret visszaélni a láthatatlansággal, főleg ilyenkor. Fogadni merek, hogy készül valamire a nem túl finom ébresztés miatt. A másik pillanatban már egy a levegőben közlekedő mustáros üveget veszek észre, miután a tubus tartalmának valószínűleg nagy része Jon arcán landol. Megunom a két óvodás veszekedését és inkább kimegyek a teraszra. Leülök és a dohányzóasztalon hagyott dobozból magaménak nyilvánítok egy darabot és rágyújtok. A cigimet elnyomva nagy nehezen ráveszem magamat a készülődésre és pár perc alatt már készen állok az ajtóban.

- TrebleM! Gyere már!- verem az ajtófélfába a fejem, mivel még mindig haját állítgatja, pedig még Dave is felöltözve áll mellettem.

- Itt vagyok na- áll meg mellettem morogva.

Le sem reagálom csak elindulok a garázs felé. Beülök a zöldre lefóliáztatott Ferrarimba és az iskola felé veszem az irányt.

Az iskola előtt leparkolok és együtt indulunk el a bejárat felé, azonban az iskolán belül megtorpanok.

- Menjetek csak, én is mindjárt megyek- nézek rájuk.

Csak bólintanak mindketten és a terem felé veszik az irányt én pedig a tanáriba megyek. Bekopogva az ajtón Mrs.Cox nyit ajtót az angol tanár.

- Mrs. Cartert keresem!- mosolygok rá kedvesen.

Bólint és rám csapja az ajtót, pár perccel később lép ki a kémiatanár az előbb idegbeteg módon bebaszott ajtó mögül. Kezében szorongatja tankönyveit és iratait.

- Oh, Mr. Bieber, miben segíthetek? Éppen hozzátok indultam órára- akad meg rajtam a szeme.

- Úgy érzem, hogy Avivanak sokat segítene beilleszkedés szempontjából ha a mi csoportunkba kerülne a kutatómunka alatt.

- Milyen kedves ez tőled, igazán meglepő, de lássuk csak- kezd el papírjai között turkálni.- Áhá! Meg is van. Megpróbálom megoldani. De most menj, nehogy én érjek be előbb a terembe!- kacsint rám és a lifthez sétál én pedig fel az osztályterembe.

Csengetéskor lépek be a terembe. Leülök Matt mellé a helyemre és a székben roskadva várom a fantasztikus kémia órát. Közben a sötéthajú lányt pásztázom, nem lenne képes embert ölni. Teljesen ártalmatlannak tűnik. Mrs. Carter lép be az ajtón.

- Gyerekek, annyi dolgunk van ma és még a kutatómunkát is ki kell osztanom- sipítozik.

Az egész osztály szenvedve fogadja az ismételten hisztérikus kedvében lévő nőt, évek után már unalmassá válik, akkor is, ha csupán heti egyszer kell elviselni. Azonnal képleteket kezd el írogatni a táblára és egymaga oldja is meg őket. 38 percnyi szenvedés után végre leteszi a krétát és elkezdi kiosztani a csoportokat.

- Isa, Jennifer, Dave és James- írja fel a táblára a követkő négyest is.

Bell egyből a mellette ülő Davere tekint, aki szinte fejét kezdi verni az asztalba. Megint megkapták Jennifert, remélhetőleg életben marad a lány.

- Aviva, Alice, Matt és Justin- körmöli fel újra a neveket.

Azonnal hat szempárt érzek magamon. Nem törődve velük elkezdem nyomkodni a telefonom. Így már biztosan kitudunk deríteni mindent a lányról és csak ez a fontos. A csengő csörömpölő hangja szakítja félbe az órát. Majdnem egész társaság körém gyűlik egyből, mire fájdalmasan felnyögök.

- Mi van?- förmedek rájuk.

- Ezt te hoztad össze?- biccent fejével a tábla felé Matthew.

- Ja- bólintok és megrontom vállamat.- Talán valami gondod van vele?- húzom fel jobb szemöldököm.

- Miért nem nyírjuk ki?- szólal meg mögöttem Gwen, aki eddig még nem volt itt.

- Te nem másik osztályba jársz?

- Ugyan, Justin, sosem tettünk meg ennyit azért, hogy rájöjjünk egy vérfarkas kilétére.- ismét ott bujkál hangjában a cinizmus.

- Hogy te mindig mindenkit ki akarsz nyírni- rázom meg fejemet- most ha megbocsájtotok- állok fel és hagyom ott őket.

Egyből Aviva felé veszem az irányt. Éppen vészesen komolyan magyaráz valamit Penelopénak, aki velem szemben ül. A barna lánynak haja be van fonva, amikor észrevesz a fonatot kezdi babrálni, zavartan. Avivának feltűnik, hogy barátnője nem rá, hanem a háta mögé figyel és rám kapja fejét. Mikor szemembe néz zavartan süti le szemeit. Másik lányra pillantok, majd biccentek egyet fejemmel így egyből kettesben hagy a másikkal.

- Aviva, ugye?- ülök le vele szemben.

Aprót bólint csak, de nem néz rám. Egy pillanatra körbenézek az osztályban dermedt csend van és mindenki minket figyel. Nem szokásom beszélni a többivel, megvédenem kell őket nem barátosdit játszanom minddel.

- Justin vagyok- térek vissza újra a lányra.

- Tudom- emeli rám végre tekintetét.- Sokat hallottam már rólad- kezdi el összeszedni cuccait.

- Penelope- nevetem el magam.- Hova készülsz?- fürkészem ujjat, amik szorgosan pakolják bele tolltartójába a tollakat.

- Fizikára- vágja rá egyből.- Megvárjalak?- fordul felém.

- Nem kell, köszi- dobok felé mosolyt és visszamegyek a többiekhez.

Árad belőle a kedvesség, nem hiszem, hogy akárkinek ártana szándékosan. Összeszedjük mi is a szükséges holmikat és közösen indulunk el a laborba. Isa és szerelme természetesen egymás kezét szorongatva, mire Dave öklendezni kezd. Sosem bírta a szerelmespárokat, valamiért kapcsolata sem nagyon volt pedig lehetett volna rá nem is egyszer alkalma. Terembe beérve felülök az utolsó padba Dave mellé, elénk az éppen egymást faló páros a mellettünk lévő padban Alice ül egyedül egészen, míg az új lány fel nem ül mellé a székre. Összemosolyognak és Mr. Wind érkezésével megkezdődik a fizika óra. Nehezen pörögnek a másodpercek és én egy szót sem értek az egészből, csak úgy, mint általában.

- Szerencsétek, hogy Aviva megérkezett, legalább növeli az osztályszínvonalát fizikából- néz végig rajtunk szemrehányóan, hiszen az előbb említett lány csípőből vágja rá sorjában minden egyes kérdésére a helyes választ.

- Egyetemleges tudás?- suttog David.

- Nem, akkor tudná magáról, hogy micsoda- gondolkozom el.- De lehet tudja is, csak jól takarja. Ha jobban belegondolok, a szagát sem lehet érezni.

- Szóval te sem éreztem- jelenti ki motyogva.

Picit megingatom fejem és telefonom nyomkodásának szentelem minden időmet.

Suli után már csak egy fociedzés várt ránk. Kapitányként ismét engem basztat mindenért Mr. Crawford. Fejemet a vállvédőmbe verve próbálom túlélni a férfit. Szeretek rögbizni, de ezzel a pasival még ez is kínzás.

- Bieber itt marad a többiek mehetnek- ül le a kispadra.

Szem forgatva megyek felé, legszívesebben képen röhögném.

- Romlik a teljesítményed, ha így folytatod elkell tőled vennem a kapitányi posztot.

- Ez most csak egy rossz vicc ugye?- röhögök fel hangosan.- Én vagyok a legjobb a csapatban, ugyan kit rakna be a helyemre- röhögök továbbra is.- További szép napot, Mr. Crawford!- hagyom magára a trénert az eszemet ötleteivel együtt.

Hangosan csapom be magam mögött az öltöző ajtaját és leülök szekrényem elé.

- Mi van?- néz rám Joe, úgy, mint egy őrültre.

- Crawford, megint kiakar baszni- vágok bele ököllel a mellettem lévő szekrénybe, ami be is horpad.

- Úgyse teszi meg, zuhanyozz inkább le.

Követem a fiatal srác utasításait és inkább a zuhanyzó felé veszem az irányt.

Hazafelé egy szót sem szólok egyik sráchoz sem. Az ajtót magam után tárva- nyitva hagyva viharzok be a házba, ahol ledobom táskám és a hűtőhöz lépek kajáért, de természetesen üres. Nem hiszem el, hogy megint nem vettek semmi kaját.

- Rendelek pizzát!- üvöltök ki a többieknek a nappaliba.

- Azzal már elkéstél, pont most ért ide- üvölt vissza teli szájjal Matt.- És ha látnád a pizza futárokat, hm- kezd el elismerően hümmögni, bentről pedig nevetés hallatszik.

- Megnézem közelebbről is őket- nevetek fel.

A nappaliba érve egyből a dobozokra vetem magamat és enni kezdek, mikor felnézek csak akkor tudatosul bennem, hogy kik is hozhatták a kaját. Aviva és Alice ülnek velem szemben. Felemelem tenyerem így köszönve nekik.

- Aviva, mi is a teljes neved?- szólal meg hirtelen Jonathan

Mindannyian értetlen fejet vágunk, fogalmunk sincs, hogy miért lényeges és mire akar egyáltalán kilyukadni a srác.

- Aviva Ray Mquen.

Torkomon akad a falat, mikor meghallom a teljes nevet. Síri csönd telepedik le közénk azonnal. Mindannyian tudjuk, mit is jelent ez. Körbenézek a társaságon, akik megilletődve tördelik kezüket vagy pásztázzák a földet, de semmi esetre sem néznek a lányra.

- Leszármazott- adok hangot a mindenki számára világos dolognak suttogva.  

1.Fejezet~ Első percek

Kedves régi és új Olvasóim! 

Szerettelek köszöntelek titeket újra itt. A történet lényegében nem változott meg gyökeresen, de én mindenkinek azt tanácsolom, hogy olvassa el a régi- új részeket is, valamint a prológust.
Nagyon mást, így az első fejezetnél nem is tudok írni. Szívesen várom a kommenteket és pipákat minden egyes bejegyzéshez. Természetesen, a negatív kritikára is teljes mértékig kíváncsi vagyok.
Jó olvasást kívánok!

Üdv.: Lily Clark

Aviva Ray Mquen

15. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Dühöngve rángatom ki egyik bőröndömet a taxi csomagtartójából, majd utána a másikat is és ezt teszem az összes többivel. Apa lép mellém és segítőkészen indul meg bőröndjeimmel az új házba. Hatalmas kovácsoltvas kaput könnyen nyitja ki és húzza maga után csomagjaim. Én pedig felfedező útra indulok a ház és környékén, miközben Lydianak írok iMessagen. Az egész kert szintén kovácsoltvas kerítéssel van körülvéve. Ahogyan a bejárat felé haladok a több kocsi beálló alatt, egy medencét veszek észre magam mellett és pár napozóágyat. Udvar hátuljába megyek, ahol terasz, kisház, szökőkút és grillterasz van, valamint-apa szerelme- a teniszpálya. Fájdalmasan felsóhajtok, minek ennyi ilyen szép, meg drága dolog? Teljesen felesleges. Az átlátszó hátsóüvegajtót elhúzva lépek be a nappaliba. Ahol a megszokott környezet fogad, minden mediterrán színű és természetesen a legborsosabb áruk lehet. Pár lépcsőfokot teszek felfelé és balra, a konyha felé nézek, ahol már anya pakolászik ezerrel. Mosolyogva megrázom fejemet buzgóságán és a lépcső alatt elsétálva nézem meg a vendégszobákat. Három ugyanolyan franciaágyas szoba egymás mellett, fürdőszobával ellátva. Sosem lesz nálunk egyszerre ennyi ember, újabb felesleges dolgot jegyezhetek fel fejemben.

- Ezt tuti imádni fogod!- lép mellém apa izgatottan.- Mozi szoba!- üvölt fel, mikor kitárja az ajtót és felé fordít engem.

- Igen, hát ez fantasztikus- röhögöm el magam kisgyerekes örömén.

Szülőmet az extázis közepette magára hagyom és szobám keresésére indulok az emeleten. Természetesen anyáék szobája az első amibe benyitok. Utána egy mosdó, aztán apa dolgozószobája. A folyosó végén lévő ajtó maradt már csak, minden bizonyára az lesz az enyém. Kilincset lenyomva megbizonyosodom gondolatomról és egy elégedettet hümmögök. Tetszik a szoba. Lila falak, szőnyegek és sötétbarna parketta. Néhány Marilyn Monroe kép a falon, ízlésesen elrendezve és harmonizálva a színváltós ledfalakkal. Lila kanapé és bőrgarnitúrák néznek egy fekete plazma tv felé. A legkisebb helyet természetesen a tanulás kapta, egy asztal és komódok, szekrények mögött áll a szék. Táskáimhoz lépek és zenét kapcsolva kezdek el kipakolni belőlük.

Órák óta tartó pakolást anya zavarja meg, amikor bejön. Egyből ráemelem tekintetem.

- Gyere vacsorázni, közben megbeszéljük a holnapi napot- beszél csilingelő hangján.

Egy szó nélkül követem. Az otthon töltött időben szinte teljesen sikerült elfogadnom, hogy elköltözünk, így már nem is veszekszem emiatt. Már csak az iskola érdekelne, hogy mégis mi a frász lesz azzal is. Kihúzom a fehér széket és leülök az asztalhoz. Csendben szedek magamnak a sült húsból és hozzá egy kis párolt rizst köretnek. A feszültséget a levegőben tapintani lehet. Pár perc után apa töri meg a kínos csendet hármunk között.

- Aviva- teszi le villáját- a főnököm elintézte neked az iskolához szükséges dolgokat, csupán be kell menned holnap az igazgatóhoz. Balett szakos leszel, a John Marshallban.

Megforgatom szemeimet gondolatban és elfogadom, hogy most már mindennap ugrálhatok tütüben. Hát ez fantasztikus!

Az étkezés többi része csendben telik, tányéromat és poharamat a konyhapultra téve megyek fel a szintre. Még megcsinálom a szükséges dolgokat, majd viszonylag korán elnyom az álom, a reggeli korán kelés és a repülőút miatt. A tudatalattim szörnyen különleges játékot játszik velem. Egy erdőben menekülök négykézláb futva, de nem tudom mi elől. Néha egy-egy árny bevillan üldözőim közül. Hihetetlen gyorsasággal futok és szörnyen gyors reflexekkel, szinte rutinból kerülöm ki az utamba eső dolgokat. Éppen ugrok fel, mikor oldalról nekem ugrik valami és így mindketten a földhöz csapódunk. Métereket csúszva egymáson állunk meg végül egy fának csapódva. Gyorsan felugrom és, mint egy kutya menekülök tovább. Ágyamban riadok fel hirtelen. Gyorsan körbe nézek és újra és újra megteszem ezt, de csak a ledek fényét látom. Zaklatottan ugyan, de próbálok viszaaludni.

16. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

- Good Morning Aviva!- hallom meg édesanyám hangját.

Amit csak egy morgással reagálok le és fejemre húzom a takarót, semmi kedvem felkelni.

- Aviva, tudom nem szeretnéd de, sajnos muszáj!- rántja le rólam a takarót.

- Tényleg?- nyitom ki nehezen szemeimet.

- Tényleg.- simít végig arcom- Öltözz!- tesz le egy szettet ágyamra.

Odapillantva veszem észre, hogy az iskola egyenruháját hagyta ott. Piros skótkockás szoknya, fehér hosszú ujjú ing és egy piros zakó, ami az iskola címerével van ellátva. Zuhanyzás után felveszem a ruhadarabokat, táskámba beledobálok pár szükséges cuccot és lemegyek a földszintre szólni szüleimnek, hogy elkészültem. Apa szokás szerint már ilyenkor sincs itthon, így-újdonság kedvéért- anyára marad az a feladat, hogy elvigyen.

- Haza tudsz jönni egyedül?- teszi fel hirtelen a kérdést, amikor kiszállok.- Kérlek- pislog rám kiskutya szemekkel, mikor észreveszi, hogy nem repesek az ötlettől.

- Jó- adom be derekam és becsapom a kocsi ajtót.

Új iskolámba beérve első utam az igazgatóiba vezet. Mindjárt kezdődik a tanítás, de a folyosón alig van valaki, néma csend van, az emberek pedig céltudatosan csak mennek előre, mintha robotok lennének. Nem néznek semerre, csak mennek előre fejüket büszkén felemelve, néhány lány beszélget, de teljesen komoly arccal, olykor egy halvány mosoly hagyja csak el az arcukat. Az egyenruha még ijesztőbbé teszi őket, kezdek félni köztük. Az igazgatói iroda elé érve, megtorpanok egy kicsit. Az ajtón gigabetűkkel van kint, hogy ”Lionell Stewart”. Riadtságomat elrejtve kopogok be az ajtón.

- Tessék!- jön egy határozott férfihang az ajtó mögül.

Belépve az irodába megdöbbenek, egy helyes 30-as éveiben járó férfi ül az asztalnál. Fekete dús haja enyhén felállítva, zöld szemeivel ölni tudna, a mosolya pedig, szinte tökéletes. Sötétkék öltönye alatt egy fehér ing van rajt. Az iroda pedig gyönyörű, fehérek a falak, a szőnyeg pedig sötétkék, a fal tele van az iskola sportolóinak képeivel. Középen ül, egy sötétbarna óriási, fa asztalnál, mögötte pedig kupák sorakoznak.

- Tudom, nagyon szép!- terül szét arcán egy hatalmas vigyor.

Megrázom fejem és próbálom oldani a kissé kínossá vált szituációt.

- Aviva Mquen vagyok, az új diák!- Nyújtom neki kezemet.

- Lionell Stewart!- Fog velem kezet- Ms. Mquen foglalj helyet, kérlek!

- Rendben.- Ülök le vele szemben.

- Máris adom a szükséges dogokat!- Kezd el matatni a fiókjaiban- Szóval, itt a házirend, az órarend és egy térkép.- Teszi le őket az asztalra.- Alice!- kiáltja el magát, de egy cseppet megakad.

Egy lány lépett be az oldalsóajtón, hosszú szőke hajjal és csillogó zöld szemekkel. Egyből Mr. Stewartra mereszteti szemeit, amik lenézést sugároznak.

- Mondjad!- szól flegmán- Vagyis, tessék Mr. Stewart!- javítja ki magát egyből, amikor megpillant engem is.

- Meséltem már Ms. Mquenről, kérlek, a megbeszéltek alapján tájékoztasd!- néz a lányra idegesen.

A szőke csak bólint egyet és felém indul.

- Alice Hayd- mutatkozik be.

- Aviva Mquen- teszem ugyanazt, mint ő.

- Gyere!- lép ki az ajtón - Szóval, az igazgató biztos odaadta a szükséges dolgokat.- indul el felfelé.

- Igen.- bólintok.

- Akkor elsőnek elmegyünk Ms. Hemdersonhoz, ő az osztályfőnök. Amúgy, az első emeleten vannak a tanulmányi zsenik és tanáraik.- forgatja meg szemeit.- Második emeleten a sima diákok, akik semmiben sem kimagaslóak. A harmadik, negyedik emeleten pedig sporttehetségek és az edzők, a tanáraink egyeznek a többiekével.- itt megáll, majd elmosolyodik- Eddig megjegyezted?- kérdezi mosolyogva.

- Persze! Első emelet stréberek, második átlagosak, harmadik és negyedig emeleten a sztárok.- villantom meg fogsoromat.

- Igen- neveti el magát.- Mi két évfolyamra vagyunk osztva. Két- három sportág emberei vannak egybevonva. Szóval, a negyedik emeleten leszel, velem és néhány balettossal, valamint a focicsapattal egy osztályban. A srácok vannak tizennyolcan, mi pedig tizenhárman, az osztályfőnök pedig Ms. Hemderson akihez most is megyünk, pont ofőink van.

Alice egy ajtó előtt megáll, majd a kilincset lenyomva benyit.

- Ms. Hemderson! Megérkezett az új lány!- áll az ajtóba Alice.

- Hát akkor hadd lássuk!- csapja össze tenyerét.- Kedvesem, gyere ide, légy szíves!- mutat maga mellé.

Minimális gyomorideggel lépek a nő mellé. Végigsimít bátorítás kép a kezemen. Körbenézek az osztályban, mindenki egyenruhában, de mégis lezseren van felöltözve.

- Mondj magadról pár szót!- ül székébe és kíváncsian kezd el vizslatni.

- Aviva Mquen vagyok, tizennyolc éves. New Yorkból költöztem ide, tizenegy éve balettozom.- hadarok el pár dolgot tömören.

- Rendben, nekem ennyi elég is, ülj le egy szabad helyre nyugodtan.

Aprót bólintok és egy lány mellett lévő üres padra nézek, a barnára tekintek, aki csak kedvesen biccent egyet fejével. Bátran indulok meg a hely felé és ülök le a meglehetősen kényelmetlen székbe.

A csengő hangja hatalmas megkönnyebbülést jelent számomra, mikor megszólal, végre vége az értelmetlen hülyeségeknek. Padtársam felém fordul és szélesen mosolyog.

- Penelope vagyok.

- Aviva- viszonzom gesztusát.

- Ismersz innen valakit?- néz körbe az osztályban.

- Csak Alicet.

- Alice aranyos, őt mindenki szereti. Még Justinék is- magyaráz vehemensen.

- Mertél volna, mást mondani- szólal meg a szőke lány nevetve mellettünk.

Egyből mindketten odakapjuk fejünket. Fel sem tűnt, hogy itt áll mellettünk már egy ideje. Közben megérkeznek még páran. Mindenki engem figyel. Kétségbeesettem nézek Alicere, aki csak ismét elneveti magát és elkezdi bemutatni a többieket.

- Penelopeval már találkoztál, többiek, pedig; Jennifer, Blake, Amanda, Mia, Karena, Patricia, Olivia, Lily, Laura, Rachel és ő ott- mutat ezúttal az osztály másik felébe- Isabell.

Nagyjából próbálom megjegyezni a neveket, de nem igazán akar sikerülni, így csak bólogatok mindenre. Szépen lassan kezd eltűnni a körénk felgyülemlett tömeg. Már csak Alice, Penelope és azt hiszem, Jennifer van körülöttem.

- Jennifer Wolf vagyok, apukám intézte az iskolát neked- beszél hozzám lenéző hangnemben.

Csak egy „értem”-et vágok hozzá és mintha, ott sem lenne felállok és a folyosóra megyek, ahova a szőkeség követ.

- Mosdó?- húzom fel jobb szemöldököm.

Elindul a folyosón én pedig követem őt. A tükör előtt megállva hajamat kezdem igazgatni kezemmel, mikora lány hirtelen elkapja a kezemet. Egyből ránézek. Fehér, rövidszárú Converse cipőt vett fel reggel, a kék egyenruha szetthez.

- Mi ez a kezeden?- nézi csuklómat, amin egy meglehetősen nagy és ronda seb tátong.

Meredten nézek a kezemre, eddig ez fel sem tűnt.

- Nem tudom- kezdek el motyogni- talán éjszaka, megkarmoltam magam. Volt egy elég különleges álmom- húzom el számat.

- Álom? Mégis mi?

- Valaki üldözött egy erdőben- rántom meg vállamat nem törődően.

- Nem inkább valami?- pásztázza arcomat.

- Nem tudom mi volt az- zárom le a témát.

Justin Drew Bieber

16. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Délutáni álmomból Isa ébreszt fel. Hunyorogva nézek rá és érdeklődön, hogy mégis miért keltett fel. Választ nem kapok, hiszen kirohan a szobából. Felülök az ágyon beletúrok a hajamba és boxerban indulok a lány után. Kómásan lépkedek el a nappaliig, ahol mindenki ott ül, valószínűleg eddig rám vártak. Leülök Dave mellé a kanapé szélére és az előttünk tébláboló szőke lányra nézek én is.

- Tegnap, amikor üldöztétek azt a farkast, Justin, megkarmoltad?- tördeli idegesen ujjait Alice.

- Nem tudom, nem emlékszem, lehet- kezdem el törni a fejemet.- Miért?

- Azt hiszem, tudom ki az- hal el végére a hangja.

- Aviva- szólal meg Bell.