2016. január 25., hétfő

4.Fejezet~ Látogató

Sziasztok!
Tudom, elég rövid rész lett ez most, hiszen a megszokott 1700-1900 szó helyett ez most csupán 1400 lett. Remélem azért így is tetszeni fog nektek! Várom kommentben a véleményeket és a pipákat alul!:)
Jó olvasást kívánok mindenkinek!

Üdv.: Lily Clark

Justin Drew Bieber
18. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Ma még csak szerda, azt hiszem én egyszer belehalok ebbe az iskola dologba. Fejemet az asztalba verve próbálom kibírni a biosz utolsó perceit. Mellettem ülő Joe hirtelen kap fel egy ceruzát és rajzolni kezd. Betűket kezd vésni a papírra. Minden egyes részletet pontosan kidolgoz. Árnyékokat rajzol, és néhány helyen megvastagítja a vonalakat, így erősebbek lesznek, mint a többi. Több dimenziós karaktereket alakít ki mindegyikből. Érdeklődve nézem. Ez nem szimplán egy Jon féle időtöltéses ábra lefirkantása. Arcát kezdem vizslatni. Sötétbarna szemei kéken virítanak, minden porcikájában meg van merevedve. Lát valamit. Negyedik betűt kezdi el formázni.  Körbenézek a teremben. Isa és Matt egymás felé fordulva beszélgetnek. Dave jegyzetel, míg Aviva és Alice a tanárra figyelnek. Ahogyan visszapillantok Davidre a mellette ülő Penelope tekintetét sikerül elkapnom. Milyen jó, hogy a laborokban kétszemélyes padok vannak. Fejemmel jelzek neki és egyből megböki a srácot, majd felém biccent. Hihetetlen lassúsággal és nyugalommal fordul felém. Hanyagul rám néz, de mikor észreveszi padtársam virító íriszeit egyből alább hagy flegma stílusával. Nem kell neki magyaráznom, érti mi történik. A lehető legkevesebb feltűnéssel próbál rájönni, hogy mit alkothat Joe. A csengő hangja élesen vágja be magát a terembe. A prekogníció minden jele azonnal eltűnik róla. Leteszi a ceruzát és immáron eredeti színűek a szemei. Arcvonásai is azonnal enyhülnek. A hirtelen jött éles hang kellemetlen ébredésként érte. Tudatalattijában már farkasként gondolkodott és látott, ezért a hallása is erősödött.
Dave egyből asztalunk mellé lép és testével próbálja takarni a grafikát. Csak egy részét tudta befejezni. „Dham” áll a papírlapon különösen kialakítva. Kérdő tekintetem emelem rá.
- Egy lány volt, emberi alakban, de biztos vagyok benne, hogy több van benne, mint amit láttam- vizslatja az elé táruló illusztrációt.- Ismerem, ismerjük- néz a szemembe.
Felsóhajtok, ismételten nem jelenthet túl sok jót, hiszen be sem tudta fejezni. Bólintok egyet és felállok. A padlóról felnézek, és csak akkor veszem észre, hogy társaságom egy része körülöttünk áll. Aviva zaklatottan kapkodja a fejét ide-oda, eléggé új még neki ez az egész. Megelőzve, hogy magyarázott kelljen neki adnunk- amiben még én sem vagyok biztos-, elindulok kifelé a teremből egyenesen Adamhez.
- Most hova megyünk?- előz meg az ajtóban a lány.
- Adamhez- zárom le gyorsan témát.
Szinte keresztülgyalogolok rajta és úgy lépek ki az ajtóból. Sietősen szelem a lépcsőfokokat, ameddig elérek osztályunk utánpótlás kiadásának a bejáratához. Azonnal Gwen vagy barátját kezdem el keresni. Szerencsémre, amint belépek a szobába néma csend telepszik le. Mindketten a pillanat töredék része alatt teremnek az oldalamon. A srác kezébe nyomom a lapot és kiviharzok a többiekhez, akikhez a másik kettő is csatlakozik. A fiatalabbik Dragan hunyorogva figyeli az előtte lévő tárgyat.
- Jon látott egy nőt, akit ismerhetünk. Nem tudta befejezni, mert kicsengettek és innentől már te is tudod- intézi szavait Isa az öccséhez.
Bólint egyet a srác és gondolataiba merül. Aviván kívül-aki értetlenkedve- mindenki figyeli Adam arcát hátha valamit ki tud belőle olvasni, vagy esetleg akármire sikerül rájönnie.
- Délutánra kiderítem- tekint fel egy pillanatra és máris eltűnik.
- Mindjárt megyek- célzok a többieknek ezzel arra, hogy hagyjanak magamra.
Avivát ugyan úgy kell elrángatnia Isanák és Alicenek, de Gwendolynon kívül mindenki eltűnik mellőlem. Felhúzom jobb szemöldököm és türelmetlenül pillantok Dave húgára. Karba tett kézzel áll előttem. Haja alja szokásosan be van göndörítve és erős rúzs fénylik a száján. Piros, csak úgy, mint az egyenruhája.
- Ez nem tűnik túl jónak- beszél rekedten.
- Ezt eddig is tudtam- nevetek fel kínomban.
- Túl nagy az ereje- folytatja az elemzést- amit irányítani sem tud. Veszélyes, ránk is és nem csak az emberekre.- megforgatom szemeimet.- Arról nem is beszélve, hogy vonzza a természetfelettit, neki köszönhető Joe látomása is.
Hirtelen rákapom a fejemet. Valami van abban, amit mond. De nem tudom pontosan, hogy mi is.
- Látom erre nem is gondoltál- mosolyodik el- megígértem neki, hogy megvédjük. Tennünk kell valamit, Justin.- végszóra a csengő is működésbe lép.
Egy szó nélkül hátat fordít nekem és bevonul a terembe, maga után erősen becsapva a nyílászárót. Megrázom fejemet, ezzel kiűzve belőle az idióta agyszüleményeimet. Gondolataimba merülve sétálok fel a legfelső szintre. A bejáratot kivágva lépek be órára. Mrs. Silverman, Penelope anyja már bent van az osztályban. Éppen egy matekegyenlet szerűt körmöl fel a táblára. Csak egy pillantást vet rám és mit sem törődve velem szenteli teljes figyelmét újra a krétának.
(…)      

- Fázol?- kérdezem meg a mellettem vacogó Avivát.
A mellettünk ülő szerelmes párnak ez mind fel sem tűnik.  Aprót bólint és közelebb bújik hozzám. Bal kezemmel átkarolom. Fejét mellkasomnak támasztja és egy apró mosolyt küld felém. Ahogyan egyre jobban közeledünk a télhez kint is hűl le a levegő, még fényes nappal is hideg van.
- Többiek hol vannak?
- Alice az igazgatóiban, Gwenéknek órája van, Dave és Joe esznek, Peneloperól fogalmam sincs, de nem is érdekel, túlságosan- nézek magam elé.
- Engem igen- makacsolja meg hangját.
Elnevetem magamat és továbbra is merengek a távolba. Utálom ezeket a rögtönzött lyukas órákat, túl sok időm van gondolkozni ilyenkor. Az iskolaudvar fáit bámulva próbálom eltölteni az időt. Aprót lepillantok a mellkasomon lélegző lányra. Felnéz rám ő is. Ajkai enyhén elnyílnak egymástól és szólásra nyitja száját.
- Félek- nyögi ki nehézkesen.- Mi lesz most? Mit látott Joe?- ered meg a nyelve.
Közelebb húzom magamhoz, már amennyire ez lehetséges. Felsóhajt egyet én pedig nem tudom, hogy mit kéne mondanom neki. Félve néz fel szempillái alól, majd azonnal le is hajtja a fejét, ahogyan tekintetünk találkozik. Megijedt. Ha tudná, hogy fél kezével kitudna nyírni mindnyájunkat.
- Minden rendben lesz- motyogom az egyetlen épkézláb mondatot, ami eszembe jut.
- Nem értek semmit- rázza meg fejét és elhúzódik tőlem.
Hirtelen fújja meg a szél mellkasomat, ami beleborzong a hideg fuvallatba. Hiányzik a lány feje onnét. Beletúrok hajamba és úgy nézek az előttem állóra. Kezeit keresztbeteszi és türelmetlenül várja a magyarázatot.
- Miben tudok szolgálatodra lenni?- húzom fel szemöldökömet.
Felszisszen és sietős léptekkel hagy minket ott. Jonathan-aki nem tudom mikor került ide- értetlenkedve néz utána, míg Isa egyből felpattan és utána fut.
- Mit csináltál már megint Biebs?- néz rám Matt.
- Nagy szerencséd, hogy pajzs vagy, haver- villantom meg fekete szemeimet felé.
Szélesen elmosolyodik és megcsipkedi arcomat, mire rámorgok.
- Lupát keresel? Eléggé beleválasztottál- húzza tovább az agyamat.
- Fogd már be a pofádat, Matthew- mordul rá ezúttal Jon.
Meglepődve tekintek az alapból csendes fiúra. Ezt meg mi lelte? Mindketten csak pislogunk rá. Telefonom jelzőhangja ébreszt fel.
- Adam talált valamit, gyertek!- állok fel nemet mondást nem tűrően.
- Lesz még három óránk és mi lesz Bellékkel?- akadékoskodik Matt.
- Leszarom- morgom magam elé.
(...)

Otthon a ház előtt állítom le az autómat. Kissé idegesen csukom be a Ferrari ajtaját. Amint beérek, a nappaliba levetem magamat az egyik bőrbe. Szépen lassan szállingóznak be a falka tagjai is. Matt és David a két oldalamra, míg Joe és Adam velünk szembe ülnek le. Hirtelen Gwen lép be egy almával a kezében. Kérdőn nézek rá, mire megrántja a vállát. Úgy volt, hogy a lányok nem jönnek, csak mi. Isa és Alice is maradtak, hogy Avivát ott tudják tartani. De hát Gwennek senki sem tud parancsolni, annál inkább az ellenkezőjét teszi, mint amit kérnek tőle.
- Voltam a könyvtárban és átnéztem mindent, amit csak lehet- kezdi Adam.
- Órákra sem jött be- vág közbe a barátnője.
Amilyen gyorsan csak lehet, úgy kap öt gyilkos tekintetet. Védekezés képen felteszi mindkét kezét és lenézően néz ránk. Újra minden figyelmemet a srác felé irányítom, aki ismételten beszélni kezd.
- Lementem a suli alá is és azt hiszem, találtam valamit.- vesz elő egy könyvből kitépett lapot.- Félig ember, félig természetfeletti, legtöbbször vámpír. Általában rendelkezik különleges képességekkel és külseje lenyűgöző szépségű. Úgy tartják, a vére hihetetlen hatalommal ruházza fel azt, aki iszik belőle. Írországból származik, onnan is a dhamphir elnevezés, aminek csak az első betűit sikerült leírni. Lehet gonosz és jó is, az emberi jellem határozza meg. Angolul dhampir.- mondja már fejből a papíron lévő szöveget.- De van még valami, az árnyékokból, amiket Jon készített- mutogat az ábra felett.- Ha nagyon jól megfigyeled, ez egy rejtett üzenet; Archék.- erősíti meg egy ceruzával a vonalakat.- Ti is tudjátok, mik az Archék. Egy eljön közülük ide, már csak a kérdés, hogy Avivahoz, vagy Aviváért. Mert nem mindegy.
- Mikor?- bukik ki belőlem a kérdés.
- Napokon vagy, akár órákon belül- erőlteti meg hangszalagjait Adam.- Már úton van felénk, és félelmetesen gyorsan halad.  

6 megjegyzés:

  1. Sziia!
    Imádom.
    Nagyon várom a kövit.
    xoxo.

    VálaszTörlés
  2. Szia!!Nagyon imádom!Siess a kövivel:)

    VálaszTörlés
  3. Szia nagyon jól írsz! Ez a pár rész is tiszta izgalmas, várom a kövit, és csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! Próbálom úgy írni, hogy egy percig se untassalak titeket!:)

      Törlés